Mars

 

A Mars a Földnél mintegy másfélszer távolabb van a Naptól,
így fele annyi hõt kap, mint a Föld. De ez az egyetlen bolygó, amelynek légköre vagy nappali hõmérséklete hasonlít a Földére.
A Mars átmérõje éppen csak valamivel nagyobb a földi átmérõ felénél, de tömege a Földének csak egy tizede, így a felszíni nehézségi gyorsulása a földinek kb. harmada. Egy marsi nap
40 perccel hosszabb a földi napnál, azonban egy év a Marson
csaknem két földi év.
A Mars egyenlítõi síkja 25,19°-os szöget zár be a pályasíkkal,
így a bolygón hasonlóan a Földhöz léteznek évszakok.

 

A Mars pályája és forgása
 

 

Forgástengelyének ferdesége (amely 24 fok, azaz a Földével csaknem azonos) miatt a Marson is vannak évszakos változások, hasonlóképpen mint Földünkön. Minthogy azonban a marsi évek nagyjából kétszer olyan hosszúak mint a földiek, az ottani évszakok is kétszer annyi ideig tartanak mint a Földön.
A Mars keringési pályája a Földénél jóval elliptikusabb, így a bolygóra jutó napenergia napközelben 40%-kal nagyobb mint a Naptól távol. Ezért az évszakok sokkal szélsõségesebbek mint nálunk.
A Mars északi féltekéjén a tavasz kb. 199 földi napig tart, 52 nappal hosszabb mint az õsz.

 

Az évszakok váltakozásának tudható be, hogy amikor a Mars déli féltekéjén tél van a déli jégsapka a bolygó déli félgömbjének akár a felét is beboríthatja, míg például ugyanott nyáron a jégsapka gyakran el is tûnik.
Az északi féltekén hasonló változásokat lehet megfigyelni azzal az eltéréssel, hogy ott soha nem tûnik el nyáron a jégsapka; télen pedig lehúzódik az északi félgömb feléig.
A Hubble Ûrtávcsõ 1995. február 25-én készítette ezt a képet, ekkor a Mars 103 millió km távolságra volt a Földtõl.
A legtisztább kép, amit valaha a Marsról készítettek (a Földrõl).

 

Anyagi, kémiai összetételét tekintve a Mars Föld típusú bolygó. Átlagos sûrûsége a Földénél mintegy 30%-kal alacsonyabb (inkább a Hold átlagos sûrûségéhez közelít), tehát a bolygónak nem lehet nagy méretû fémes magja.

A Mars külsõ bolygó lévén, a Vénusszal ellentétben nem mutatja az összes lehetséges fényváltozási fázist a sarló alaktól a telemarsig. Amikor a Mars pontosan 90 fokos szögtávolságban van a Naptól, korongjának több mint a fele van megvilágítva. Felszíne legnagyobbrészt narancsvörös színben tündököl, amit csupán itt-ott szakítanak meg a fehér hósapkák, illetve a sötétebb árnyalatú övezetek. A vörös területek valószínûleg homok- vagy kõsivatagok. A sötét zónákat egy idõben hatalmas vízfelületeknek vélték, és a sötét Hold-régiókhoz hasonlóan tengereknek "maria"-nak nevezték el.

A Mars mágneses tere rendkívül gyönge (pedig tengelyforgási periódusa alig több mint fél órával hosszabb a Földénél).

 

A Mars felszíne

 

1877 óta amikor Schiaparelli bejelentette, hogy egyenes vonalakból álló hálózatot fedezett fel a Mars felszínén, a bolygó rengeteg vitát váltott ki. Percival Lowell amerikai csillagász szerint a vonalak értelmes lények munkájának eredményei, egy hatalmas csatornarendszer részei, amelynek célja, hogy a sarki jégsapkák vidékérõl vizet szállítson a száraz egyenlítõi területekre.
Az ötvenes években a nagy távcsövek kimutatták, hogy a csatornák nem léteznek. A "csatornák" kisebb alakzatokból állnak, melyeket Lowell távcsövei nem tudtak felbontani.

A Mars felszínén a következõ fontosabb felszíni alakzatok figyelhetõk meg:

 

  A hósipkák, amelyek a téli féltekén a sarkok környékén alakulnak ki. A jégsapkáknak van egy központi kb. 100 km átmérõjû része, amely, amely vízbõl áll. Ezt a területet fagyott szén-dioxid (szárazjég) veszi körül, melynek mérete az évszakokkal nõ és csökken. Ez sarkok környékére lerakódott széndioxid-hó. Télen leér egészen a 60-65°-os szélességi körig, míg nyáron csak a 80°-os szélességi körig terjed. A hósipkák már kisebb távcsövekkel a Földrõl is megfigyelhetõk.
   Különösen érdekes a sarki hósapkák peremvidéke, ahol több száz krátert részben vagy teljesen fagyott, fehér anyag tölt ki. (Ezt a fehér anyagot valaha fagyott víznek, zúzmarának tartották, de ma inkább szárazjégnek vagy legalábbis jég és szárazjég keverékének vélik.)
   A sárgásvörös színû síkságok, melyeket limonitpor borít. A Mars jellegzetes színe elsõsorban a felszíni réteg oxidált vastartalmának (rozsda) a következménye. A felszínt finom por borítja, amelyet a 325 km/h sebességet is elérõ szelek gyakran felkapnak, hatalmas porviharokat keltve. A Mars felszíne a Viking 2 ûrszonda felvételén: hatalmas kõsivatag, a legnagyobb kövek 30 cm-esek. A Vikingek fényképei alapján ma már biztosra vehetõ, hogy ezen az égitesten óriási szerepe volt eróziónak is a felszín kialakításában.
  Az erõsen szabdalt sötét színû felföldek, melyeket régebben tengereknek neveztek.

A Tharsis az Olympus Monstól 1000 km-re délkeletre húzódó 5000 km hosszú és 10 km magas fennsík, három óriási vulkáni pajzzsal
(Arsia Mons, Pavonis Mons, Ascreaus Mons).
A kép bal oldalán közülük kettõ tisztán látható,
(a jobb alsó sarokban a Valles Marineris nyugati csücske).
 

A bolygó felszíne kráterekkel sûrûn borított.

  A 300 méternél nagyobb, nemegyszer néhány száz kilométer átmérõjû kráterek valószínûleg a bolygó testébe csapódó kisbolygók nyomán alakultak ki, ami azért sem meglepõ, mert e parányi égitestek övezete a Mars pályája közelében húzódik.
A Mars déli féltekéje számos nagy méretû, kör alakú medencét foglal magába, melyek közül a 2000 km átmérõjû Hellasz a legnagyobb.
A képen közepén 461 km átmérõjû Schiaparelli-kráter látható.

 

Néhány olyan kráterre is felfigyeltek a kutatók, amelyek minden kétséget kizáróan akkor keletkezhettek, amikor nagyobb tömegû testek csapódtak az égitest felszínébe. E különös alakzatok azonban eltérnek a többitõl abban, hogy szélesen elterülõ, sziromszerûen elhelyezkedõ "kiömlések" övezik õket. A tudósok véleménye szerint ez azzal magyarázható, hogy becsapódáskor megolvadt a felszín alatti rétegekben felhalmozódott jégtömeg, és mintegy kenõanyagul szolgált a szétfröccsenõ marstalajnak. (Hasonlót láthatunk a nedves parti fövenyen homokbombákkal hadakozó gyerekek "csataterén".)

 

  A Mars felszínén jelenleg nem található cseppfolyós víz, de számos bizonyíték arra utal, hogy a múltban volt valamennyi víz a bolygón. Találhatók ugyanis kiszáradt folyómedrekhez hasonló domborzati képzõdmények és olyan csepp alakú törmelék-lerakódások, amelyeket általában üledéket hordozó erõs sodrású folyóvizek raknak le az akadályt képezõ tereptárgyak körül. Elképzelhetõ, hogy régen, még az aktív vulkánok idejében voltak hirtelen és rövid ideig tartó áradások. A vulkánok árasztotta vízgõz nagyobb esõzéseket eredményezhetett, s ezekbõl táplálkozhattak a felszíni vízfolyások.

 

A Mars felszínének nagyjából a fele hajdani vulkánosság nyomait mutatja.

 

Az Olympus Mons egy hatalmas kialudt vulkán a Marson. Hatalmas, szelíd lejtésû vulkáni pajzs, csúcsán 80 km átmérõjû kalderával. Magassága 25 kilométer, míg az átmérõje az alapjánál mintegy 600 km. Ez a legmagasabb csúcs az egész Naprendszerben, és jól érzékelteti, hogy milyen heves lehetett egykor a vulkáni mûködés.
Az enyhe lejtõk és a hegyet körülvevõ lávatakarók arra utalnak, hogy a kiemelkedést létrehozó láva rendkívül folyékony lehetett.
A földfelszín ehhez legjobban hasonlító képzõdménye a Mauna Kea, Hawaii szigetén csak 9 km-re emelkedik ki a csendes-óceáni talapzatból és átmérõje az alapjánál 225 km.

 

A Mars más vidékein kanyargó, kiszáradt folyómedrekre emlékeztetõ völgyek láthatók. Érdekes képzõdmény a Valles Marineris.

 

A Valles Marineris az egyenlítõtõl 4000 km-re délre húzódó kanyonrendszer, maximális szélessége eléri a néhány száz kilométert, mélysége pedig a 6 kilométert.
A Valles Marines keletkezése talán a szomszédos Tharsis felemelkedésével áll összefüggésben (egy olyan bolygón ahol a kéregmozgások valószínûleg gyengék voltak ahhoz, hogy lemezekre tördeljék a Mars 200 km vastag szilárd kérgét, nem úgy mint ahogyan ez a Földön történt).
Szurdokvölgyek (kanyonok) és geológiai eredetû repedések rendszere a bolygó felszínén.
Valamikor a Marson víznek kellett folynia ennek tanúbizonyságát adják a Viking-1 ûrszondának a Valles Marinerisrõl készült felvételei.
A felvételek a víz eróziójának jeleit is mutatják, világosan észrevehetõ mellékfolyókkal és kanyargós kiszáradt folyómedrekkel, feltehetõen több millió évvel ezelõtt kellett víznek lennie.

 

A Mars légköre

 

 

A Marsnak fõként széndioxidból (96%) álló ritka légköre van, a fennmaradó rész többsége nitrogén és argon. A légkör nyomása nem éri el a földi légkör nyomásának a századrészét sem. A rendkívül ritka légkör csak 10 K-nel emeli magasabbra a hõmérsékletet, mint amilyen légkör hiányában lenne (ez az érték a Földnél 35 K). Az átlagos hõmérséklet 230 K körül van, a szélsõ értékeket pedig a téli pólus 135 K-es és az egyenlítõ 300 K-es hõmérséklete képviseli. A nappali és az éjszakai hõmérséklet között az eltérés a 60 K-t is elérheti.

A Marson állva az égbolt nem kék színûnek látszik, mint a nálunk tiszta idõben, hanem inkább halvány narancsvörösnek vagy rózsaszínûnek.
 A jelenséget azzal magyarázhatjuk, hogy az idõnként feltámadó heves porviharok során tömérdek mennyiségû felszíni por kerül a bolygó gázburkába, s csak hónapok múltán ülepedik le. A legkisebb méretû részecskék azonban még akkor is a légkörben lebegve maradnak, és vörösre festik annak színét. A heves szeleket, amelyek a 300 km/h sebességre is képesek az egyenlítõ és a sarkok közötti nagy hõmérséklet-különbség idézi elõ.

 

A Mars holdjai

 

A Marsnak két kicsiny, a felszínhez közel keringõ holdja van, amelyeket az 1877-ben fedeztek fel.
A felfedezõ, Hall igen találóan Phobosznak (félelem) és Deimosznak (rettegés) nevezte el õket.

 

 
A Deimosz kb. 15 km hosszú és tele van kisebb kráterekkel. A Marsról szinte csillagszerû égitestnek tûnhet, egyszerre két éjszakán át marad a horizonton. A Mars felszínétõl 23 000 km távolságban kering.
 
A Phobosz nagyobb a Deimosznál és közelebb is van a Marshoz ( 6000 km magasságban kering), hossza kb. 27 km. Alig 7,5 óra alatt kerüli meg a Marsot: nyugaton kel fel és kb. 4 óra elteltével keleten nyugszik le. (Egy marsi nap alatt kétszer kel és nyugszik.) Háromszor járja körbe a Marsot, míg egyszer körbefordul a maga tengelye körül. Ez annyit jelent hogy a phoboszi "hónap" rövidebba marsi "napnál".

A csillagászok azt jósolják, hogy kevesebb, mint 100 millió év múlva be fog csapódni a bolygó felületébe.

Mindkét hold az impozáns vulkán, az Olympus Mons fölött kering a bolygó egén.

 

A MARS ADATAI
Tömeg
        A Föld tömegével kifejezve:
6,42 1023 kg 
0,11*Föld tömeg 
 Egyenlítõi sugár
        A Föld egyenlítõi sugarával:
3393  km
0,53 
 Közepes sûrûség (gm/cm3) 3,95 gm/cm
 Naptól mért közepes távolság
         A Föld-Nap távolsággal kifejezve:
227 900 000 km
1,52 
 Tengelyforgási idõ 24,62 óra 
 Keringési idõ 686,98 nap = 1,88 év 
 Közepes pályamenti sebesség: 24,13 km/sec 
 A pálya excentricitása 0,093 
 Az egyenlítõ hajlásszöge a pályasíkhoz 25,19° 
 A pályasíknak az Ekliptikával bezárt szöge: 1,85° 
 Egyenlítõi nehézségi gyorsulás 3,72 m/sec2
 Egyenlítõi szökési sebesség 5 km/sec 
 Albedó (Fényvisszaverõ képesség) 0,154 
 Felszíni hõmérséklet - 133°C és + 22 °C között 
 Légnyomás 700 Pa
A légkör összetétele:
       Széndioxid 
       Nitrogén
       Argon

A légkör összetétele: 
       95% 
       3% 
       1,6%