Plútó

 

A Plútó a Naprendszer legkülsõ és messze a legkisebb bolygója. Alapos nyomozás után 1930-ban fedezték fel. A Plútó nemcsak a legkisebb bolygó, hanem hét naprendszerbeli holdnál (Hold, Io, Europa, Ganymedes, Callisto, Titan és a Triton) is kisebb. A Plútó pályasíkja kicsit több mint 17 fokos szöget zár be az ekliptikával, amely az összes ismert bolygó pályahajlása közül a legnagyobb. A Plútónak egyetlen holdja van a Charon, melyet elõször 1978-ban észleltek.

 

A Plútó felszíne és pályája

 

A Plútó a Földhöz viszonyítva is kicsi bolygó. Átmérõje még a Holdnál is kisebb. A Föld mérete 5-ször, tömege 500-szor nagyobb a Plútóénál. (Tömegét holdjának, a Charonnak pályamenti mozgásából állapították meg.)

A Plútót még nem vizsgálta meg közelrõl egyetlen ûrszonda sem, és a Földtõl olyan távol esik, hogy egyetlen távcsõ sem láttat részleteket a Plútóról és holdjáról, ezért csak sejtéseink vannak arról, hogyan is festhetnek.

Szilárd magját vastag vízjég borítja, amelyre rárakódott egy vegyes jégbõl és fagyott metánból álló réteg. (A bolygó átlagos sûrûsége a vízéhez hasonló, ezért feltételezik, hogy a bolygó és holdja egyaránt megfagyott vízbõl, ammóniából és metánból álló kozmikus jéghegy.)

 

  A Plútó 1989-ben a perihéliumba érve, a viszonylag nagy excentricitású pályáján olyan közel került a Naphoz, mint felfedezése óta még soha, és az erõsebb napsugárzás hatására légkört fejlesztett. Ez a légkör fõként nitrogénbõl áll (Tritonéhoz hasonlóan), nyomokban pedig metán fordul elõ (mint ugyancsak a Tritonon).
Napfényben a felszíne pirosasnak látszik, ami szén jelenlétére utal, feltûnnek poláris sapkái, melyek valószínûleg fagyott metánból állnak.

Amikor a Plútó perihéliumban jár -legutóbb ez 1989-ben volt- közelebb kerül a Naphoz, mint a Neptunusz. Mivel azonban a két égitest pályájának térbeli helyzete különbözõ, egyáltalán nem fenyegeti õket a veszély, hogy összeütköznek.


 

 

  A Plútó holdja: a Charon

 

1978-ban Jim Christy amerikai csillagász felfedezte , hogy a Plútónak van egy holdja. Holdjának, a Charonnak az átmérõje (1270 km) meghaladja a Plútó félátmérõjét, és19 640 km-es (egy földátmérõnyi plusz két holdátmérõnyi) átlagos távolságra van a Plútótól.

A Charon tengelyforgásával azonos idõ alatt kerüli meg a Plútót, sõt keringésük kölcsönösen kötött, azaz, mindkét égitest tengelyforgási periódusa pontosan azonos az egymás körüli keringésük periódusával. Azonos irányban forognak és mindig ugyanaz az oldaluk áll szembe egymással. A Plútóról nézve a Charon átmérõje négyszer akkora, mint amekkorának holdunkat látjuk, és korongja mozdulatlannak látszódik az égbolton.

 

A Plútó és a Charon úgy köröznek egymás körül mint egy kettõsbolygó.
A több testbõl álló rendszerek tagjai a közös tömegközéppont körül keringenek. A Föld-Hold rendszernek a tömegközéppontja a Föld belsejébe esik. A Plútó és a Charon mérete olyan közel van egymáshoz, hogy közös tömegközéppontjuk már a Plútón kívülre, az õket összekötõ vonalra esik. A közös tömegközéppont halad a keringési pályán, így a bolygó és holdja ennek mentén hurkolódva mozog.

 

A Plútóhoz hasonlóan valószínûleg a Charon is jeges égitest, s ha ez így van, akkor tömege körülbelül egytizede a Plútóénak, 1,47*1021 kg.

A Plútó és a Charon is kráterekkel szabdalt. Mindkettõ olyan kicsi, hogy egyesek aszteroidáknak (kisbolygóknak) tartják õket. Mindkettõ retrográd módon forog.

 

A Plútó felfedezése

 

A Neptunusz felfedezése nem magyarázta meg tökéletesen az Uránusz keringésében tapasztalt szabálytalanságot.

A XX. század elején többek között egy amerikai csillagász, Percival Lowell vizsgálta az Uránusz mozgásában mutatkozó parányi változásokat. Arra a következtetésre jutott, hogy a megfigyelt eltérések csak egyetlen módon magyarázhatók meg, nevezetesen egy mindaddig ismeretlen, a Neptunusz pályáján kívül keringõ bolygó zavaró hatásával. De magának a Neptunusznak a megfigyelése is alátámasztotta ezt. Számításokat is végzett arra vonatkozóan, hogy hol lehet a kilencedik bolygó. Eredményeit 1914-ben hozta nyilvánosságra.
Az 1905 és az 1916-ban bekövetkezett halála közötti idõszakban Lowell és munkatársai távcsõvel végigvizsgálták azt a területet, ahol feltételezték a bolygó jelenlétét, de nem voltak képesek megtalálni.

Több mint egy évtizeddel késõbb Lowell utódai az arizonai Flagstaffban mûködõ Lowell Obszervatóriumban felszereltek egy új távcsövet, és egy fiatal csillagászt, Clyde W. Tombaugh-t bízták meg a kutatás folytatásával. Õ lelkiismeretesen fényképezte az eget és mozgó objektumok keresése céljából, rendszeresen összehasonlította a néhány napos eltéréssel készült felvételeket. az 1930. január 21-án és január23-án és január 29-én készült felvételeket összehasonlítva talált valamit, ami a háttér csillagaihoz képest elmozdult. Az objektum 5 fokra volt attól a helytõl, amelyet Lowell jósolt. Tombaugh felfedezésének bejelentésére 1930. március 13-án került sor. A bolygót az alvilág római istene után Plútónak nevezték el, így a bolygó neve Percival Lowell monogramjával kezdõdik.

Nagyon valószínûnek látszik, hogy egy olyan parányi bolygónak, mint a Plútó, nem lehet akkora tömege, amely gravitációs hatása révén számottevõ mértékben zavarhatná az Uránusz és a Neptunusz pályáját. Lehetséges, hogy a Plútón túl is van még egy bolygó. A tizedik bolygó utáni vadászat megkezdõdött.

 

A PLÚTÓ ADATAI
Tömeg
        A Föld tömegével kifejezve:
1,29*1022 kg
0,0022*Föld tömeg 
 Egyenlítõi sugár
        A Föld egyenlítõi sugarával:
1150  km 
0,18  
 Közepes sûrûség 2,03 gm/cm
 Naptól mért közepes távolság
         A Föld-Nap távolsággal kifejezve:
5914 millió km 
39,4 
 Tengelyforgási idõ 6,39 földi nap 
 Keringési idõ 247,7 földi év 
 Közepes pályamenti sebesség: 4,7 km/sec 
 A pálya excentricitása 0,248 
 Az egyenlítõ hajlásszöge a pályasíkhoz 122,5° 
 A pályasíknak az Ekliptikával bezárt szöge: 17,15° 
 Egyenlítõi nehézségi gyorsulás 0,4 m/sec2
 Egyenlítõi szökési sebesség 1,1 km/sec 
 Albedó (Fényvisszaverõ képesség) kb. 0,5 
 Felszíni hõmérséklet - 220 °C körül 
 Felszínének összetétele talán metán jég
A légkör összetétele:  

talán metán és nitrogén